Hírek

Gaviota visszatér!

2018.12.05. 19:13, Claudia

Ha azt írom, hogy Gaviota, a latin novella kedvelőknek rögtön eszébe jut Nicandro Díaz egyik legsikeresebb munkája, a Destilando Amor, amit idehaza is bemutattak Angelica Rivera és Eduardo Yanez főszereplésével. A történet tűzről pattant hősnőjét, Gaviota-t Rivera alakításában szerettük meg, maradt is a színésznőn a név, gyakran emlegetjük még ennyi év eltelte óta is Gaviota-ként.

 

 

Angelica Rivera 11 évvel ezelőtt mondott igent a szerepre, nagyszerű alakításának köszönhetően megmártózott a sikereben, díjak és ajánlatok hevertek a lábba előtt. A színésznőnek azonban más tervei voltak, elvált lányai apjától, Jose Alberto Castro-tól, majd jött az új szerelem, Enrique Pena Nieto személyébe, akihez hozzá is ment. Nieto politikusi pályán mozog, 2012-ben elnöknek választották, így Rivera a mexikói First Lady szerepében állt helyt.  Rivera az elmúlt évek alatt többször is kapott szerep ajánlatokat, amiket sorra vissza utasított, mondván Mexikó első asszonyaként más feladatai vannak. A First Lady korszak azonban a végéhez ért, Mexikónak új elnöke van, így a szeretett művésznő akár ismét a képernyőn szerepelhet. Egy újságíró fel is tette a nagy kérdést, mire Rivera azt válaszolta már most kapja az ajánlatokat és nem zárkózik el a visszatéréstől, de előtte még szeretne a családjával vakációzni.  

A természeti csapás hatása a telenovellák világára

2017.09.23. 17:55, Claudia

Szeptember 18-án három új telenovellának örülhettek a Mexikóiak, Caer en tentación, Las Malcriadas és a Muy Padres-nek. Sajnos a kezdés ideje alatt pusztító földrengés rombolt, rengeteg halálos áldozatott hagyva maga után. A tragédiának köszönhetőnek az ország elnöke, Enrique Pena Nieto három napos nemzeti gyászt hirdetett, ez pedig a telenovellákra is hatással volt. Hétfőn elindultak a preimerek, a rengés ideje alatt az adás megszűnt, kedden és szerdán nem voltak új epizódok, éppen ezért a Televisa úgy döntött megismétli a nyitó részeket.

Jelenleg Mexikó gyászol. A romok alatt még mindig keresik a túlélőket. A művészvilág ismert arcai közös erővel fogtak össze, hogy segítsenek az áldozatoknak. Luz Elena Gonzalez gyógyszerekkel, vízzel, élelmiszerrel támogatja az elesetteket, Ana Brenda pénzgyűjtésre akvirál, Sebastian Rulli, Paulina Goto, Juan Diego Covarrubias, Brandon Peniche, Zuria Vega, Maite Perroni, hogy csak néhány segítő szándékú hírességet említsek.

A katasztrófát kihasználva nem egy telenovella csillag halálhírét kelltették az interneten hamisan. A szörnyűség kedvenceinket sem kimélte. Esmeralda Ugalde otthona lakhatatlanná vált, Maritza Rodriguez háza sem úszta meg, Diana Bracho-nak a „Mi marido tiene familia” forgatása alatt halálfélelme volt, a legnagyobb csapást Fernanda Castillo szenvedte el, a színésznő unokatestvérét és annak férjét gyászolja.

Az egész világ együtt érez Mexikóval, szívből kívánjuk érjenek véget a természeti csapások, Isten vigyázzon rátok!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Kedves Barátaim!

2009.10.23-án a hotdog.hu ifjúsági portálon indult útjára a Telenovellák Világa Magazin, ami a Latin sorozatok univerzumába repítette az érdeklődőket. Sajnos a hotdog 2017.05.14-én bezárt, ezért a Telenovellák Világa Magazinnak költöznie kellett. A régi helyre feltöltött tartalmak, közzel 2000 cikk elfog tűnni, amit menteni lehetett, az új helyen is meglesz található! Az új hely pedig a G-Portál! Ezentúl a G-Portál lesz a kedvenc telenovellás magazinotok otthona. Igyekeztem megőrizni a régi hangulatot, ami Viki segítségével létre jött. Köszönöm Viki! És nektek is köszönöm az elmúlt éveket, remélem a jövőben is követni fogjátok az oldalt. Régen Lorenita név alatt hoztam a cikkeket, ezentúl a keresztnevemet fogom használni : Claudia! Szeretettel várom a régi és új tagokat, merüljünk el együtt a telenovellák világában!

Tudjátok Facebookon is megtaláltok,

 

 
 

ha pedig nem tudtok betelni a telenovella hírekkel, ott van még a Telenovelas.hu Marisela szerkesztésében + fórum és a Televisa Hírblog MarcoPolo irányításában.

 

 

 

Forrás, ezekről az oldalakról állítom össze a blog tartalmát:
EstiloDf
People en Espanol
NovelaLounge
TVy Espectáculos 
NotiChismesTv
Moisés Gonzalez Twitter
InfoNovelas
Crítica Novela TV
TvboricualUSA
Las Estrellas Novelas
Más Telenovelas

TVyNovelas
TVyMas
TelemundoTelevisa,Univision hivatalos oldala, valamint a telenovellák csillagainak, producereinek közösségi oldalai...

     

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!